Nagy nehezen elfordítottam az arcomat. Már a desszertet hozták. Gesztenyepüré. Finom, a kedvencem, főleg Dóri elkészítési módjával. Mindenhez van valami kis adaléka, amitől még finomabb lesz. Senkivel sem osztja meg a titkot. Már évek óta fűzöm, hogy mondja el, de nem hajlandó. Minden nap lejártam hozzá a konyhára, és néztem, ahogy tevékenykedik. Ő volt a legjobb barátnőm, mondhatni. Mindent elmondtam neki. Megbíztam benne, mert soha senkitől nem hallottam még vissza azt, amit én mondtam.
Lassan ettem a gesztenyepürét. Ez is teljesen saját készítésű volt, de még így is én fejeztem be a leghamarabb. Letettem a kanalat, és ezt mondtam:
- Nos, köszönöm szépen a vacsorát. Most, ha megbocsájtotok, megyek, lefekszem, mert már fáradt vagyok. - Éppen álltam volna fel és toltam volna kijjebb a széket, mikor hirtelen Alexshander felállt, kihúzta nekem a széket, és ha ez nem lenne elég, még a kezét is nyújtotta segítségképpen. Nagyon meglepődtem. Végül is ez az éjszaka már erről szól, hogy folyamatosan meglepődök valamin.
- Alexshander, kérlek, kísérd fel a szobájába Aiera-t! Addig is ismerkedhettek.
Apám már megint intézkedett. Hát, végül is jól van, csak három hetünk van, addig is muszáj tennünk valamit.
- Igenis, Felség! Azonnal felkísérem. Királyom, jó éjszakát kívánok! – gyorsan meghajolt. - Hercegnő, indulhatunk?
- Rendben, induljunk. Apám, jó éjt! – mondtam, gyorsan. Elindultam ki a Teremből. Alexshander jött mellettem.
- Szóval, te Hell gróf fia vagy? - kérdeztem Alexshandert.
- Igen, apám Luchas, a Hell birtok grófja, és én vagyok az egyetlen fia. - mondta Alexshander, és ahogy ezt mesélte, valahogy olyan szomorúnak tűnt az arca. A szívem teljesen összefacsarodott. Csak néztem az arcát. Ő csak a padlót nézte, de mikor rám nézett, én egyből félrenéztem a falra, rá egy festményre. Azt se tudom, mit ábrázolt, csak nem akartam Alexshander szemébe nézni.
- Nem tűnsz valami boldognak, ahogy ezt meséled! Esetleg történt valami? - kérdeztem rá. Ott sétáltunk, és a csönd közénk telepedett. Nem válaszolt arra, amit kérdeztem. Biztos valami olyanba ütöttem az orrom, amihez nincs közöm. Biztos zűrös a családi helyzete. Végül is, ha akarja, elmondja, de ha nem, akkor nem faggatózok többet, nincs hozzá jogom. Az ő élete, és az ő családja, majd ha úgy érzi, akkor mesél róla, mi bántja.
- Figyelj, én... - kezdett volna bele, de én félbeszakítottam:
- Nézd, ha nehéz róla beszélned, akkor ne tedd. Ne hagyd, hogy ez letörjön, Alexshander, sokkal jobban áll, ha mosolyogsz. - kicsit félrefordítottam a fejemet. - Egyébként itt alszol a kastélyban?
- Nagyon kedves, Hercegnő. Igen, itt alszom. Apád, vagyis Frau király azért is mondta, hogy kísérjelek el, mert igazából megkértem, hogy hadd aludhassak Önnel. - vakarta a fejét szegény, én meg ledöbbentem. - Nem hittem volna, hogy beleegyezel.
Felháborító, apám erről el is felejtett beszélni! Mégis mit akar ezzel apám, mert hát mégis én vagyok az egyedüli lánya!
- Erről nem is tudtam. Úgy tűnik, apám magától döntött. - dühös voltam. Apám csak úgy simán megengedte?
- Sajnálom, ezek szerint te nem is tudtál róla? Kérlek, bocsásd meg nekem, azt hittem, hogy te ezt tudod. Ha tudtam volna, akkor nem maradtam volna itt vacsorára. - zavarban volt. Meg tudom érteni. Nem csak ő volt zavarban.
- Hát, lehet, megbánom, amit mondani fogok, de gyere. Úgyis ideértünk.
<< Előző fejezet | Következő fejezet >>
|