David, nagyon régi és jó barátom. Számomra olyan, mintha a bátyám lenne. Régebben kiskoromban találkoztam vele, itt, apám kastélyának kertjében. A tölgy alatt ültem és sírtam, mikor ő, mint egy majom, lelógott fejjel lefelé a fáról. Akkor még hosszú haja volt. Körülbelül a derekáig ért. Elfogott a röhögés, mikor megláttam. Azóta már rengetegszer felvidított, általában ő vidít fel, ha valami miatt szomorú vagyok. Nagyon szeretem, mikor élénk kék szeme úgy mosolyog, mint a szája. Lehetetlen haragudni rá. Bármit is tesz, ha eltűnik egy hétre, vagy kettőre, akkor sem tudok rá haragudni. Az ő apja is gróf volt. Igazából az apja a katonaság vezetője. Ezért akarja, hogy a fia is itt végezze. David próbál ellenállni, de nem sikerül neki. Szeret kint lenni a csatatéren és harcolni. Bármennyire nem látszik rajta, de szeret harcolni a csatatéren. Szeret küzdeni az elnyomottakért. Olyan Robin Hoodosnak látszik, de nem az. Teljesen más szinten állnak. A harcokban muszáj felvennie a sárkány alakját. Egyszer láttam úgy.
Rémisztő, mikor egy életnagyságú sárkány áll előttem, és tüzet okád. Bármennyire is élek én ebben a világban, és bármennyire vagyok én is sárkány félig, még számomra is rémisztő, mikor látom őket. Pont futottam le a dombról, mikor megjelent előttem egy csuklyás alak. Valami ninja lehetett, mert szó szerint a semmiből került elő. Hirtelen lefékeztem vagy 2 méterre előtte. De ő elkezdett felém futni.
- Sajnálom, Hercegnő, de el kell rabolnom. - egy nő volt. Valahonnan már hallottam ezt a hangot. Nem bírtam hirtelen felfogni, hogy mit is tesz, csak mikor egy zsebkendőt tartott az arcom elé, és elkábultam. Még utolsó erőmmel felkiáltottam:
- Sasha!

<< Előző fejezet | Következő fejezet >>