Az édesanyám egyből kikiáltott apámnak:
- Frau, vidd ki Aierát azonnal! - apám berontott. Ezt a pillanatot akartam elkerülni. Nem akartam ennek kitenni Sashat és Davidet. Senkit, mert a fájdalom a karomban nem egy törés vagy egy zúzódás eredménye. Ez a valami más volt. Apám egyszerűen felkapott az ágyból, majd kivitt a szobából. Egyenesen a laborba. Ordítottam a fájdalommal. Ott feküdtem a hideg asztalon. Felettem a lámpák, mint reflektorok világítottak a szemembe. Hirtelen valami elkezdett lüktetni bennem. A fenébe, ezt nem akarom.
- Apa! - szólaltam meg nehezen - Már nem bírom tovább. A pecsét eddig tartott. Most már mindegy. - Meg sem szólalt egész idő alatt. Csak hallgatott csöndben. Felültem az asztalon és megvakartam a fejemet. Anyám jött be a terembe. A döbbenet ült ki az arcára. - Anyám, a pecsétnek annyi. Eddig bírta ki a karomon. Bár úgy látom, a mintázat még megmaradt. Azért elég vagány ez a szövevényes „tetoválás”. – mondtam iróniával, majd nevettem. Úgy éreztem, hogy valami elreccsen bennem. Ezzel az egész csak rosszabb lett. Megfogtam egy szikét és belevágtam a tenyerembe.
- Aiera! – csodálkozott el anya, miközben én belenyaltam a tenyeremből kiserkenő vérbe.
- Végül is jobb, mint ha más vérében fürödnék, nem? – kérdeztem tőle és elkezdtem tovább szívni a vért. Mikor már éreztem, hogy ennyi elég volt, fogtam, letéptem az ingem ujját, és bekötöttem vele a tenyerem.
- Aiera, Cecily az új testőröd. Úgy gondolom, hogy mivel ő is lány, jól ki fogtok jönni egymással. - mutatta be nekem Cecily-t. Vagyis az elrabló-megmentőmet. Elmosolyodtam, mert végül is jó mókának nézünk elébe. Odajött elém, és féltérdre ereszkedett. - Hercegnő, a kardom csak Önért szolgál! - mondta, majd fejet hajtott.
- Állj fel, Cecily, és az Aiera is megteszi. A fiúk a tárgyalóban? – kérdeztem, és lassan indultam volna el, mikor hirtelen térdre estem. A fejem lüktetett. Szédültem. Próbáltam ellenállni, de a vége csak az lett, hogy egy adag vért köhögtem fel. Ránéztem a padlóra. Ennél azért kevesebb vért nyeltem le. Ránéztem a tenyeremre és észrevettem, hogy már el is tűnt a vágás helye. Felálltam, és továbbmentem, előbb magyarázzuk meg Sashaéknak. Úgy ahogy voltam a tárgyalóba mentem. A hosszú utat csendben tettük meg. Csak Cecily láncingének csörgése törte meg a csendet. Két őr állt az ajtó előtt. Mikor meglátták, hogy közeledünk, kinyitották a nagy, nehéz faajtót. Sasha és David már ott ültek bent.
- Aiera, te ülj le! Majd én elmagyarázom nekik az egészet. – elég komoly hangon parancsolt rám anyám. Helyet foglaltam az egyik széken. Az ajtó bezárult mögöttünk. Apámnak más elintéznivalója volt. Nem mondott semmit róla, de ennyi is elég volt. Cecily is az ajtón kívül maradt. - Mint látjátok, Aiera kezét egy tetoválás borítja. - vágott bele anyám. - Mikor megszületett, egy jósnő állított be hozzánk. Belenézett a jövőjébe. Szerintem már hallottátok azt a szóbeszédet a Pusztítás Lányáról. Nos, ez nem így igaz. Ez nem csak egy monda, ez a valóság. - Döbbenet tükröződött a fiúk arcáról. Már ismertem a történetet. Nem volt újdonság ez az egész. – Nos, mikor megszületett, már akkor szeretett harcolni. 4 éves korában már folyamatosan járt le a küzdőtérre. A legbátrabb katonákat is fél kézzel legyűrte. Tudod, David, ha nem lett volna elzárva az ereje, akkor most ő lenne a tábornok. - A srácok arcáról tükröződött, hogy retteghettek tőlem. Hisz eléggé félelmetes voltam. - Senki sem barátkozott vele. A saját ötlete volt, hogy elzárjuk az erejét. A minta a karján egy csomó spirálból kirakott alakzat. Elég misztikus és szövevényes, és aki csinálta, aki elzárta Ai erejét, az az öregember már halott. Ezzel tudtuk csak levédeni az erejét. Hipnotizáltuk, hogy féljen a vértől. Ez rásegített, mert addig imádott vérben fürdeni. - anyám hangja megremegett. Ránéztem az asztalról, és láttam, hogy sír. Folytattam helyette:
- A "tetoválás" elzárta az erőmet. De ez csak eddig tartott. Nem menekülhetek a sorsom elől, ez már el lett rendelve. Így, ha undorodtok tőlem, akkor tessék, ott az ajtó. - mutattam rá. - Megszoktam, hogy félnek tőlem. Egész életemben bezárva éltem. - Nem mozdultak, így én álltam fel. Ott álltam a székre támaszkodva, mikor ismét éreztem, hogy valami nem stimmel. Újra elkezdtem köhögni, és végül megint egy kiseb adag vért sikerült kiköpnöm. Nem a legjobbkor, mert a fiúk nem tudtak mit tenni, én viszont éreztem, hogy vér kell, de nagyon gyorsan. - David, bocs, hogy hazudnom kellett! De ha az igazi arcomat mutatom, akkor nem állsz szóba velem. - mondani akart valamit, láttam rajta. Ezt inkább el akarom kerülni. A szánalmat. A megvetést. Meg a rettegést az emberek szemében. Elindultam lassan az ajtó felé. Még visszafordultam, hogy mondjak Sashanak egy mondatot.
- Sasha, sajnálom, hogy így kellett megismerned, és köszönöm ezt a pár napot. - A kilincsért nyúltam a bal kezemmel, hogy kinyissam. Lenyomtam a kilincset, míg az és az egész ajtó a kezembe maradt. Ránéztem, majd áthajítottam a termen, ki az ablakon.

<< Előző fejezet | Következő fejezet >>