A szó, hogy szeretlek, vízhangként dübörgött bennem. A döbbenet és az intenzitása a csóknak magával ragadott. Az ajkai, mint ostyára a csokoládé, oly könnyedén omlottak enyéimre.
A józan eszem ellenkezni akart, a szívem pedig viszonozni a csókot. Felhagytam a gondolkodással. Éltem a pillanatnak, mint minden hétköznapi lány. Bármennyire is nem vagyok az, még nekem is lehetnek jó napjaim, és ez a nap megmarad az elmémben, az biztos. Végül visszacsókoltam Sashat. Átöleltem, és csak öleltem. Éreztem, hogy megrándult kissé. Magamat is megleptem ezzel a válasszal, nem csak őt. A szívem zakatolt, mint egy vonat a síneken. Már-már szívinfarktusom lehetett, olyan jólesett a csókja. A puha ajkai az enyémeken. A szoros karja a derekam körül. Mind-mind egyszerűen fantasztikus volt. Nem vettem észre az idő múlását. Csak tartott a karjaiban és csókolt. Életem első csókja volt. A tapasztalatom semmi, de őt ez nem zavarta.
Hirtelen löktem el magamtól. Pirulva tekintettem fel rá és néztem, ahogy ő is kipirulva, és a levegőt kapkodva tekint le rám. Szemei még az éjszakai égbolton lévő csillagoknál is fényesebben csillogtak. Beletúrt a hajába, és egy mély levegőt vett.
- Hercegnő! – féltérdre ereszkedett, és gőzöm sem volt, mit akar, míg meg nem fogta a kezemet, és ezt nem mondta: - Hozzám jön feleségül? Tudom, hogy nem vagyok méltó a szeretetedre. Tudom, hogy te nem akartad, hogy megismerjem ezt az énedet, de én még így is szeretlek. – mondta, és megcsókolta a jobb kezemet.
- Hát persze! – mondtam neki, és az örömkönnyek kezdtek el lecsorogni az arcomon. Sasha felállt, és a szemembe nézett, majd megfogta a bal kezem, és kicsit megszorította.
Valami elpattant bennem. Kitéptem a kezem az övéből, és védekezőn kaptam fel a karom. A düh lángjai izzottak fel szemeiben.
- Ha tényleg meg akarsz ismerni, akkor gyere velem! – mondtam neki, és elindultam vissza a kastély felé.
Nem a kastély volt a célom, hanem a katonák edzőterme. Kissé véres volt a ruhám, és szakadt, de tudtam, oda így is megfelelek. Ott volt mögöttem Sasha, éreztem, hogy követ. Elmúlt az általa okozta mámor, mikor elrántottam a kezem. Nem akartam, de az erőm, az, hogy ilyen vagyok, még nem fejlett kis rendesen. Még van hátra belőle. Egész úton ezen gondolkodtam. Vajon miért rántottam el a kezem, és miért készültem megölni őt? Miért kell ezt átélnem?

<< Előző fejezet | Következő fejezet >>