Teljesen elszállt az agyam mire hazaértem, pedig már tudtam, hogy amint beállítok, a kastélyba egyből belerángatnak a készülődésbe engem is.
De nem a bejáratok egyikén mentem be. Sőt, nem is a kastélyba mentem, hanem az edzőcsarnokba. Tudtam, hogy mára már vége az edzéseknek, mert hát már 6 is elmúlt, de nem érdekelt. Ellenfél nélkül fele annyira sem volt jó edzeni, de most nem ez volt a célom. Át akartam gondolni a dolgokat. Tisztán látni az egészet. A harc csak felfrissítette az agyamat.
Felkaptam egy kardot, és párszor megpörgettem magam mellett. Nem is sejtettem, hogy lehet még itt valaki rajtam kívül, de nem így volt. David ott állt a terem közepén, és éppen valamit mormolt magában, majd a levegőt kezdte el kaszabolni. Lenyűgöző volt a mozdulatsor, amit előadott. Elnémulva néztem az a kecsességet, ahogyan egy képzeletbeli ellenfél ellen harcolt. Nem mertem megzavarni, így csak néztem őt. Tisztában voltam vele, hogy ő is egy gróf fia. Hogy ő fogja vezetni a hadsereget, vagyis már-már vezeti is, de még sosem láttam őt harcolni.
Nem tudom, mennyi ideje nézhettem őt, de egyszer csak megállt, és rám nézett. Teljesen kiment a fejemből minden, hogy miért is vagyok itt.
- Hallom, hozzámész ahhoz a sráchoz. – jelentette ki hirtelen. – Hát hadd legyek én az első, aki gratulál nektek, Hercegnő. – miközben ezt mondta, nem nézett rám, inkább a csillagos eget bámulta. Szomorú volt a hangja, és a mondatát is egy sóhajtás zárta le. Nem mertem odamenni hozzá, nem mertem ránézni, de megkérdeztem tőle:
- Mi a baj?
Rámnézett. Egyenesen a szemembem és én is az övébe, csak így tudtam felfedezni a csillogást a szemében. Úgy nézett ki, mint egy csillagos éjszaka. Pont olyan szomorúságot fedeztem fel benne.
- Miért ő? Miért nem én? – suttogta alig hallhatóan. – Miért nem én? – tette fel újra ezt a kérdést, de most már ordítva. – Miért őt választottadm Aiera, mikor én már tíz éve beléd vagyok zúgva? – üvöltötte nekem, és az én reakcióm is csak annyi volt, hogy kiejtettem a kardot a kezemből, és ijedten néztem rá. Mire fel tudtam fogni azt, amit mondott, már ott állt előttem, és rámnézett. – Aiera… - kezdett bele. – Tudom, hogy már későn mondom, de... - gyorsan nyelt egyet, majd fojtatta. – Szeretlek! – Majd megcsókolt.
Nem ő csókolt meg először. Sashanak sikerült megelőznie, de éreztem, ahogy David komolyan gondolta azt, amit mondott, és nem tudtam elhinni, hogy ez megtörténhet. Amióta ismerem Davidet, azóta a bátyámnak tekintettem. Sosem gondoltam volna, hogy szeretem. De most, hogy mindent bevallott, valami megmozdult a szívem mélyén.
- Tudod, Ai, én már régóta tudom, hogy te milyen tehetséges vagy a harcban, hogy te vagy a Pusztítás Lánya! – mondta a fülembe, miközben szorosan ölelt.
- Nem akarok csalódást okozni neked, David! – mondtam a könnyeimmel küszködve. Nemet akartam mondani neki, de ha kimondom, akkor meggyűlöl, és teljesen a hadseregnek szenteli életét. Nem akartam magam mellől elveszteni. Őt nem. Sőt, senkit sem akartam.

<< Előző fejezet | Következő fejezet >>